II. fejezet: Az embergyerek

Inuyasha nehezen viselte a környezetváltozást. És Sesshoumaru sem volt neki túl szimpatikus Megszökni nem tudott. A bátyja szinte nem is aludt. Ha éjjel felébredt, vagy szökni próbált, az "őr" mindig ébren volt. Csodálkozott is rajta eleget, de aztán megszokta. El kellett fogadnia, hogy ezzel az unszimpatikus fickóval kell maradnia.

Pár év is eltelt. Inuyasha megtanulta az alapvető támadási technikáit. Sesshoumaru-t viszont egyszer sem látta harcolni. A bátyja különböző démonokat hozott neki, akikkel meg kellett küzdenie.

Sesshoumaru meg volt elégedve a kisfiú fejlődésével, bár kicsit meg is ijedt tőle, bár ezt még magának sem ismerte be. A fiú ahhoz képest, hogy csak félig szellem elég erősnek bizonyult. De nem baj! Hiszen ha úgy neveli, akkor gyengébb lesz, mint ő, Sesshoumaru.

Egyik nap Sesshoumaru úgy döntött tovább fejleszti kisöccse képeségeit:

–Inuyasha! Ma éjszaka komoly feladat elé nézel. Elviszlek egy olyan helyre, ahol sok démon él. Éjszaka, a sötétben kell velük megmérkőznöd!

–Éjszaka? Még soha nem harcoltam éjszaka!!

–Épp itt az ideje elkezdeni! Addig is pihend ki magad. A mai edzésedet kihagyjuk! – Inuyasha kérdőn nézett rá.

–Nem hallod!!! – förmedt rá Sesshoumaru. – Az van amit én mondok, úgyhogy takarodj!!!

–Jól van! – majd csöndbe hozzátette – Nem kell úgy felhúzni magad!

–Hallottam korcs!

Inuyasha inkább visszafogta magát, és nem mondta ki a véleményét. Pedig egyszer már szívesen beolvasott volna a bátyjának. Csak azért nem tette, mert tudta, ő járna rosszul…

Aznap alkonyatkor már ott is volt Sesshoumaru az erdő mellett.

"Remélem annyira képes a kölyök, hogy ne ölje meg valami útszéli démon… az olyan megalázó lenne, pláne ha kiderül, hogy az én tanítványom. Te jó ég! Egy korcs a tanítványom..."

Ekkor jelent meg a háta mögött Inuyasha. Sesshoumaru már messziről meghallotta, hogy jön.

–Na végre! Azt hittem fel fogod adni és el se jösz.

–Sesshoumaru!

–Mit akarsz!?

–Asszem valami nincs rendben…

–Miii? Szóval mégis feladod?!

–Nem, erről szó sincs. Csak nem lehetne holnapra halasztani…

Sesshoumaru megfordult és szembe találta magát a kis Yasha-val. De ez a fiú nem is Inuyasha volt… Teljesen úgy nézett ki, mint az öccse, de mégis más volt. Sokkal emberibb.

–Mi van veled? Biztos, hogy Inuyasha vagy? Mert nekem nem úgy tűnsz. – "pedig még a szaga is olyan mint Yasha-é" – gondolta

–Pedig én vagyok az, de minden képességemet elvesztettem. Nem érzem meg a szagokat, és nem hallom az apróbb hangokat. Szóval lehet, hogy ember lettem. Már máskor is volt ilyen, de neked még nem tűnt fel. Bár különösebben nekem sem.

–Mi!? – Sesshoumaru dúlt-fúlt mérgében. – Ez, hogy lehet! Én ezt nem értem!! Myoga!!!

Ekkor egy bolhadémon ugrott elő az egyik bokorból.

–Igen Sesshoumaru nagyúr! Miért szólítottál?

–Miért veszítette el ez a korcs a démoni tulajdonságait? Azonnal tudni akarom!

–Sesshoumaru nagyúr! A félig szellem lények félig emberek is, és néha, egy bizonyos időre elveszítik démoni tulajdonságaikat, és emberré változnak. Úgy tűnik ez a kis Inuyashanál pont erre az éjszakára esik, az újhold éjszakájára. Ilyenkor közönséges ember és nincsenek meg a démoni tulajdonságai.

–Hmm! – Sesshoumaru elgondolkozott – Akkor ezek szerint biztos van olyan nap is, amikor teljesen démon lesz.

–Nos, ilyen napról nem tudok…

–Micsoda? Azt mondod csak szerencsétlen halandóvá tud változni, és démonná nem is!

–Én nem ezt mondtam. Hallottam már olyanról, hogy a félig szellemek, ha hatalmas fizikai erővel rendelkeznek, át tudnak változni bizonyos napokon démonná Persze csak egy bizonyos kor elérése után. Szóval, ha megér egy kort és nagyon erős lesz előfordulhat, hogy képes lesz démonná válni.

–Aha, szóval ma hasznavehetetlen.

–Igen, – mondta Inuyasha. – Én jelenleg egy mellékes dolog vagyok, ami hol használható, hol meg nem… Mért beszélsz rólam úgy mint egy közönséges tárgyról! – háborodott fel.

–Pofa be, kölyök! – szólt rá erélyesen a bátyja.

–Jól van! De kezd elegem lenni belőled! Mindig csak leordítasz! Nekem meg persze hallgatnom kell rád!

–Ez a minimum. A helyedbe pedig én csak akkor szólnék vissza, ha lenne esélyem arra, hogy nem az első csapással ütnek agyon.

–Ne haragudj rám! – Inuyasha meghajolt a bátyja előtt, mert tudta Sesshoumaru ezt várja, hogy megint megalázkodjon előtte. – Én voltam a bolond. És neked van igazad… "már megint" – tette hozzá magában.

–Ha… – Sesshoumaru megvető tekintettel figyelte. – olyan ostoba vagy. Őszintén sajnállak…folytatás....