III. fejezet: A szökés

Inuyasha elkezdte a komolyabb edzéseket. Már elérte a 15 éves kort. Lassan 7 éve volt annak, hogy Sesshoumaru elszakította az anyjától. Mostanában egyre többet gondolt az asszonyra. Boldog-e nélküle? Vajon emlékszik még rá? Vagy lehet, hogy azóta talált magának egy másik férfit és talán már gyerekei is születtek? Vagy talán azt várja, hogy mikor tér haza az elveszett fia?

–Sesshoumaru!

–Mit akarsz, kölyök? – Sesshoumaru egyre kevésbé bízott meg Inuyasha-ban. Ahogy a fiú nőtt egyre több erőt fedezett fel magába, és egyre jobban fejlődött a harci technikája is.

–Szeretnék hazamenni!

–Mi bajod van? – Sesshoumaru nagyon meglepődött. – Nem mész te sehova.

–Szeretnék találkozni az anyámmal.

–Minek? Az a nő már régen elfelejtett téged! Azt hiszed egy ostoba halandó emlékezni fog a korcs fiára! Ha… ne nevettess! Szerintem örül, hogy megszabadult tőled!

–Az anyám nem ostoba! És nem felejtett el engem

–Honnan tudod?! Már régen elfeledkezett rólad! – bár Sesshoumaru tudta, hogy ez nem így van. Volt már azóta az asszonynál és látta rajta, hogy nagyon hiányzik neki a fia. Még évek múlva is. Majdnem meg is sajnálta…

–Márpedig nem! Valahol érzem, hogy vár rám! Haza akarok menni! Sokat tanultam! Bár nem értem miért tanítottál!

–Ezt te nem is értheted! Ez tisztán démoni, és ugyebár, ha az emlékezetem nem csal, te mégcsak közel sem vagy démon! És most takarodj aludni!

–Elegem van az örökös parancsolgatásaidból! – fakadt ki, ki tudja hanyadszor. – Hazamegyek és nem akadályozhatsz meg!!

–Mi bajod, kölyök? Azt hiszed, ha valamit kinyögsz annak úgy is kell lennie!? Sajnálom, hogy ki kell ábrándítsalak, de ez egyáltalán nem így van.

–Márpedig eddig soha semmi nem teljesült, amit én kértem, bezzeg amit te! Elegem van mindenből pláne belőled!!! Hazamegyek és kész!

–Próbáld csak meg, de hidd el nagyon megbánnod, ha megteszed! – Sesshoumaru hangja rideg és kimért volt. Inuyasha megijedt tőle.

–Most fenyegetsz? – kérdezte összeszorított fogakkal. – Akkor harcoljunk!

–Te bolond vagy! Velem akarsz harcolni?! Mit gondolsz mennyi az esélye annak, hogy nem verem szét azt az ostoba fejed?

–Sokat tanultam! Úgy érzem, le tudnálak győzni – mondta Inuyasha magabiztosan, csak az volt a probléma, hogy nem így érzett. Még soha nem látta a bátyját harcolni. Nem is ismerte a harci technikáit. Még valamikor nagyon régen látta átváltozni démonkutyává, amikor megölt egy erős démont, de ez volt a legtöbb…

–Nem feleselnék a helyedben, mert a végén bedühödök, és hajlamos leszek megölni téged! Pedig még egy évig nem tehetem. Megígértem apánknak. De hidd el, azóta már ezerszer megbántam. –sajnálkozva nézett maga elé – Nem harcolhatok veled! Sajna még nem…

–Márpedig fogsz! – azzal Inuyasha nekiugrott Sesshoumaru-nak. Amaz azonnal kitért előle.

–Megmondtam! Nem harcolok! Ne is erőlködj!

De Inuyasha hajthatatlan volt. Az összes tanult támadását felhasználta, hogy harcra bírja a bátyját, de nem sikerült neki, Sesshoumaru az összes támadása elől kitért, ezért megpróbált cselhez folyamodni.

–Aha! Szóval a nagyhatalmú Sesshoumaru, a mindenki által félt nagy harcos, nem mer kiállni a "korcs" öccsével! Mi van bátyó, megijedtél az öccsédtől?

–Nyugi korcs! Engem nem húzol fel. – azzal hátat fordított neki és elindult a barlang felé, ahova berendezkedtek éjszakára.. Inuyasha felhúzta magát a nyugodt hangon, most hátulról támadt. Az utolsó pillanatig azt hitte Sesshoumaru, nem veszi észre, de tévedett. Amint lesújtott volna a karmaival, már érezte is Sesshoumaru szorítását a nyakán. A démon pár centivel tartotta a föld fölött. Nagyon mérges tekintetekkel figyelte amint Inuyasha próbált szabadulni a szorításból.

–Valamit jegyezz meg öcsém! – kezdte nyugodt hangon, majd ordítani kezdett. – Soha… megértetted!… SOHA SENKIT NEM TÁMADHATSZ HÁTBA!. Ezt egy életre jegyezd meg! – majd dühében még erősebben szorította a fiú nyakát.

–Eressz… el! – nyögte Inuyasha. – Tegyél le! Megfulladok…

Sesshoumaru legalább húsz méterre dobta el. Inuyasha nekicsapódott egy fának és ott is maradt…

Sesshoumaru szánalmasan nézte a fának csapódott alakot majd visszament a barlangba, de már tudta, hogy meg kell szegnie az apjának tett ígéretét. Fontos volt neki, hogy betartsa, de most már nem lehetett, már nem tehette… Márcsak a saját érdekében sem…

Inuyasha-nak sajogott mindene, még mindig érezte a nyakán a testvére ujjait. A fejét is jól beverhette, mert nagyon szédült. Dühösen nézett a barlang felé, ahol Sesshoumaru, az illatok szerint, már vacsorázik. De Inuyasha döntött: nem megy be a barlangba. Nem megy többé oda. Most már biztos volt benne, hogy haza fog menni. Nem tudta legyőzni Sesshoumaru-t, nem tudta kiharcolni a szabadságát, ezért döntött a szökés mellett. Felállt a fa mellől, körbenézett, hogy látja-e valaki majd szaladni kezdett. Egyelőre nem volt fontos hova, csak el innen, el minél messzebbre. Nem is sejtette, hogy valaki figyeli őt. Ez a valaki a barlangból nézte, mit csinál. "Megmondtam, fiú – gondolta a démon – megmondtam, hogy megbánod, ha elmész…"

–Bocsáss meg, apám! – mondta hangosan. – Bocsáss meg, de meg kell szegnem a neked tett ígéretemet! Meg kell szegnem, azt az ígéretemet, miszerint nem ölöm meg őt! Móresre kell tanítanom a "kisöcsémet". Megérdemel egy utolsó leckét… – tette hozzá gúnyosan…