Sesshoumaru és a kutyaszelemnő

Viták…

Szireisz épp sírva futott vissza abba a szobába, amit akkor kért, amikor a szelem a kastélyba hozta, akkor is egy szobába tette le, de gondolta hogy az a démon szobája, így inkább kért egy másikat. A kutyaszelem megint megbántotta. Ezt nagyon jól tudta csinálni. Bár a lány meg hamar sértődőt. Beszaladt szobájába magát, az ágyra vetette, és zokogott. Az ajtót elfelejtette bezárni, bár ki menne be hozzá. Tovább sírt. Sesshoumaru nagyon megbántotta. De tudta hogy nem akarta, és hogy csak miattuk teszi az egészet, de akkor is zavarta az egész. Halk léptek zaja egy furcsa illat kopogás nélküli benyitás. Tudta ki az. Felnézett, elálltak a könnyei.

-         Mit akarsz? – kérdezte dühösen és számon kérően.

-         Miért sírtál? – kérdezet vissza.

-         Mert. – válaszolta olyan hangnembe, mint a démon szokta. Bár rég felelt neki így.

A szelem most már sejtette miért. Előbb besz

élgetett apjával, hogy ő is megy, a kisebb össze csapásra. De Szireisz is akart de ő ezt megtiltotta. Mint Nagyúrnak engedelmeskednie kellet. Nem sok kedvel akart, akkor megkérte hogy ő se menjen, ha már őt nem engedi. Ebből egy kisebb vita alakult ki. Amit Sesshoumaru lezárt azzal hogy bedühödött, és kiküldte a teremből a lányt. Pedig ott csak ők hárman voltak, még az apja. Aki szenvedve nézte az egészet.

      - Akkor sem jöhetsz. – keményedett meg a démon. A lány előtt állt.

      - Akkor te se menj. – mondta magabiztosan.

      - Vita lezárva! Te maradsz, én megyek. – elindult kifele, amikor megérezte hogy a lánynak ez mennyire fáj. Megtorpant, de majd kibékíti ha vissza jön. Újra elindult nyugalmat erőltetve magára.

A lány tudta hogy ezzel még nincs lezárva a dolog. Tudta hogy most indulnak, elkezdet átöltözni. Az ablakából látta hogy már mennek is. Gyorsan átöltözött, és végig szaladt a folyosókon. Egyre lejjebb, majd leért a kapun kilépve, érezte hogy valami elé áll. Megállt, és maga elé figyelt, Sesshoumaru volt. Hátrált egy két lépést.

       - Sejtetted? – kérdezte elhúzva a száját.

       - Ahogy ismerlek. Tudtam.  –mondta nyugodtan. A lány elakart indulni mellette de a szelem elé állt. – Menj vissza. – parancsolta.

       - Soha. – mondta dühösen. Elindult. De a szelem megfogta a kezét, és visszarántotta, elindult vissza vele, a kastélyba. A lány letette a sarkát a földre. Így próbálta megállítani hogy Sesshoumaru ne húzza el. De ennek nem volt sikerre, a szelem egy elkülönítette hely felé tartott. Kiakarta rántani a kezét, és a másik kezével megmarta, de erre az elkapta mindkét kezét, és erőssebben türelmetlenül húzta. Majd elérte amit akart, egy nagy épület volt, bement, maga után húzva a lányt. Szireisz nem szólt csak idegesen nézte mit akar a szelem. Aki oda húzta egy cellához. Mert hogy a kastély börtönébe mentek. Szireiszt belökte egy cellába, majd a kulcs a zárba volt, és bezárta. A kulcsot a meg eltette. A lány a rácsokhoz ment.

- Azonnal eresz ki! – ordította dühösen. A szelem sajnálkozva nézte a lányt. Majd nagyot sóhajtott és elindult. – És ha megölnek? Akkor kiszabadít ki? – próbálta szétverni a cellát, minden démoni erejét beleadta de nem tudta.

A szelem elsétált. Szireisz még ordibált, de látta hogy senki nem halja meg. Szomorúan leült a földre. Elfeküdt a szalmán, ami ágynak szolgált. „Félt!” – gondolta magában. „Azért csinálja ezt, de akkor miért nem sejti, hogy nekem ugyanannyira rossz?” – gondolkodott, és lassan a gondolatai közt elaludt.

Sesshoumaru gyorsan haladt vissza a csatába. Mire vissza ért, már nagyban állt. Látta hogy a legtöbbjük át van változva. Gyorsan ő is kutyává alakult. Szeme bevörösödött, majd egy örvény támadt körülötte. Egy lila fénysugárban eltűnt, majd vissza tért. De már egy nagy kutyaként. Talált magánnak több elemfélt is. Örült hogy a lánnyal azt tette amit, ha ott lett volna, nem tudott volna csak ráfigyelni, így viszont biztonságban tudta.

Nagy küzdelem volt. De a kutyák fölényben voltak, így a pár macska ami megmenekült, gyorsan eltűntek. Mindenki véres volt és mocskos, Sesshoumaru vissza változott. Vissza tartott a palotába. A ruhája tiszta vér volt, volt rajta is pár seb, de nem érdekelte. Az egyik a karján, a másik a lábán, de ami nagyon fájt neki, az a hátán volt. Nem gondolt rá. Mire a cellához ért, látta hogy a lány alszik. Halkan kinyitotta az ajtót. Nem kelltette fel a démon nőt. Tudta hogy így a legjobb neki, kialussza a haragját, és nem rajta akarja majd levezetni. Elment, a kerthez, most ráfért a pihenés.

Együttlét…

Szireisz ahogy felkelt, tudta hogy a szelem él, és nagy kő eset le a szívéről. Felállt, és dühét felejtve, kiindult  a kerthez, gondolta hogy ott lesz, pihenni. Meg is látta a szelemet, és hogy jól van. De amint végig nézet rajta, aggodva oda rohant hozzá.

-         Sess…Sessy…  - mondta a szelemnek, miközben mellette térdelt, és kezét a szelem arcára tette. Másikkal meg a sebet nézte a karján.

-         Nem vészes. – mondta nyugodtan. Közben nyugodtan hajtotta fejét, a lány karjába.

Mire az, elszedte mind két kezét a szelemről. Az egyikkel megpofozta. Leült mellé, dühös volt, gyorsabban lélegzet, és a szívverése is felgyorsult. Mérgesen harapdálta a száját.

A szelem meg még mindig meglepődve ült a pofontól. A lányra nézett, aki a kezével a lábán dobolt. Rátette a kezét, ezzel megnyugtatva. Mire az a lábát kezdte el mozgatni. Ses nem haragudott a pofonért, már kapott a lánytól párat, és tudta ezt most megérdemelte.

Szireisz elhúzta a kezét.

-         Gyere! – mondta a szelemnek és felállt.

-         Hova? – kérdezte nyugodtan.

-         Ellátom a sebeidet! – a szelem nagyot sóhajtott. Ha nem indul el, akkor, egy újabb vita lesz. Ha meg elindult, akkor meg megspórol 2óra húzza- vonát, aminek vége úgy is az lenne hogy a lánnyal megy.

Felállt, a lány elindult előtte, Sesshoumaru követte. Még nem is ismerte be magánnak, mennyire szereti a lányt. Viszont azt tudta hogy nem bírná elviselni ha meghalna. Ezért óvta mindentől. Többet jelentett neki bárkinél, és bárminél. Nem tudta volna megölni, de néha nem tudta elviselni a lány akaratosságát, meg hogy soha nem azt teszi amit akar. De ezt inkább szerette benne, még ha sok bosszúságot is okozott neki. Most hogy követte a lányt, úgy érezte öröké vele akar lenni.

Gondolataikból a két szelemet, a riadó kürt verte fel. Sesshoumaru felnézett, látta hogy a fehér zászló van kint. Akkor még van 3napjuk. A lány nem nézet fel. Elhatározta ha törik ha szakad ebbe a harcba részt fog venni.

Miközben feljutottak Sesshoumaru szobájába egy szót sem váltottak. Szireisz belül az ajtóban megvárta a szelemet. Majd becsukta az ajtót. Sesshoumaru levette a véres prémjét, és a földre dobta a páncéljával együtt. A kimonója felsőrészét is levette. Szireisz látta a sebet a hátán. Azt még nem látta eddig. Arcára aggodalom ült ki. Csendben oda sétált, a szelem háta mögé akart lépni, amikor az a szemébe nézve nem engedte. Látta hogy a lány nagyon félti, szemében félelem volt. Attól félt hogy elveszti, ezt kitudta olvasni. A démonnőnek, bűntudata lett. Szemébe könnyek jelentek meg. Már a jövőre gondolt, ahogy a szelem szemébe nézet. Tudta hogy 3nap múlva elmegy, és nem fogja engedni hogy vele menjen. Előre szomorú volt. Sesshoumaru nem bírta nézni ahogy a lány sír. Inkább megcsókolta, Szireisz viszonozta, de könnyei végig folytak az arcán. Ses nem érte be ennyivel a lányt akarta. Szireisz is így érzet, miközben elálltak könnyei. Érezte hogy a szelem leveszi róla a ruhát, ő is levette a maradékot, majd az ágyban kötöttek ki.

Reggel amikor Szireisz felkelt, látta maga mellet a démont, átölelte, a szelem is így tett. Nagyon szerette és soha nem akarta elveszteni, sem elengedni. Sesshoumaru megcsókolta. Ő már tudta amit a lány nem. Hamarosan indulnia kell a csatába, reggel amikor kinézet látta a piros zászlot. Ami azt jelezte hogy fél nap, és itt lesznek. Gyorsabbak mint gondolták. Nem akarta elmondani a lánynak. Aki nyugodtan szuszogott mellette.

-         Hozzám jössz? – kérdezte meg a félig alvó lánytól.

-         Hm? – nézet fel, fél álmosan.

-         Tudom hogy vannak vitáink. De nem akarlak soha elengedni. – mondta a szelem kedvesen. Látta hogy a lánynak most esik le mit is kérdezett. Aki köpni nyelni nem tudott.

-         Igen! – mondta ki. Kicsit felsikítva. A szelem nyakába ugrót, vagyis borult.

Számára nem volt senki más, akivel össze tudta volna kötni az életét. Még abban sem volt biztos, hogy majd nem halasszák el az esküvőt, legalább egyszer. Szerette a szelemet mindig megbocsátott neki, miközben a nyakában feküdt, újra könnyek jelentek meg a szemébe.

A harc napján…(Harc előtt folyt.köv.)

A szelem elment, azt mondta hogy körbe néz. A lány is így tett, bár a szelem tudtán kívül.

Sietette hogy Sesshoumaru előtt a kastélyban legyen. Éppen hogy megérkezett a kapuba amikor a szelemet meglátta. Nagyot sóhajtott. Egy macska szelemmel találkozott, akivel meg is küzdött, de az elmenekült. Ahogy nézte a szelemet visszagondolt a ma reggelre. Amikor megkérte a kezét, amikor egymás karjaiba keltek. Még csak alig 2hónapja ismerte. De képes lett volna örökre vele élni. Ahogy a szelem elért hozzá, meghajolt majd csatlakozott hozzá.

Harc előtt folyt.köv…

-         Akkor is harcolni fogok! – üvöltette a lány. – Ez lesz a végső küzdelem, és nem hagylak magadra benne. – mondta meghatódva a szelemnek, akinek a szemét fürkészte a válaszra várva.

-         Nem. –mondta nyugodtan. Elindult kifele, csak ezt akarta tisztázni, már nem volt sok hátra a küzdelemig.

-         Szireisz dühösen utána nézett, majd az ajtót bevágta a szelem mögött. Leült az ágyra. Abban biztos volt hogy elmegy és harcolni fog. De kellet neki valami ötlet hogy hogy cselezi ki a szelemet. Így gondolkodott majd hanyatt dőlt az ágyán. Lassan megfogant benne a terv.

Elindult kifele, ahogy körbe nézett, tudta merre találja a Sesshoumaru lakhelyét. El is indult arra, tudta hogy most a kertbe van, ugye a szoba üres. Ahogy haladt egyre jobban megrémisztette mit fog szólni a démon, ha rájön. „De nem fog rájönni” nyugtatta magát. Benyitott, jól gondolta senki nem volt ott. Viszont a falon dísznek volt egy mellvért, és egy sisak. Ezekért jött, gyorsan magára vette. Elindult lefelé, már nem látszott ki is, egy sima katonának tűnt, a sisak kitakarta az arcát. Egyre gyorsított amikor a kürt egyre erősebben, és magasabbon szólt. Már lent volt, és csatlakozott a hadba vonulókhoz. Sesshoumaru ment az élen Apjával. Nem akarta felhívni magára a figyelmet, így középen ment, ahol mindenki elrejtette. Egy erdő volt előttük. Amiből a gyorsan kikerülő macskák támadtak. Sesshoumaru gyorsan átváltozott. De azok is átvoltak. Szireisz csak őt tudta figyelni.

Harc…

 Ahogy egyszerre több mint 3macska támad rá, már feloszlott a had rend. Mindenki csatázott valakivel, a lány haladt Ses felé. 3 Macska elállta az útját, előhúzta a kardját, de amikor látta hogy Sesshoumarura egy rátámad hátulról, hideg borzalom futót végig rajta ahogy a sok macska a nyakának esik. Nem bírta nézni, valamit tennie kellet, olyan volt számára mintha őt támadnák. Ahogy őt akarnák megölni. Kardjával neki esett a macskáknak, közben a 3macska követte. Kardjával megölte az egyiket, Sesshoumaru ki tudott szabadulni. Most 2őjükre 6macska nézett, Szireisz elkezdet átváltozni. Ses nézte, majd rájött hogy kicsoda a lány, megérezte a szagáról, amikor az kutyakén tért vissza a földre. Elé állt, hátra fordult és dühösen rámorgott. Szireisz csak figyelte. Kicsit megilletődve. Amikor a szelem hátra fordult, a macska szelemek neki estek, egyet elkapót és ellökött, de a többi karmolni és harapni kezdték, Szireisz mellé állt, és a macska szemeknek támadt,  kettő viszonozta. Most már csak páran voltak Sessen, ledöntötték a lábáról, ő meg harapott, és meg is ölt egy kettőt. De miközben 2ő a nyakán lógott, Szireiszhez szaladt és a macskáknak eset, aki őt akarták bántani. De még több jött, Sesshoumarut megint ledöntötték miközben megmentette a lányt, a többitől. És megölte őket. De ő már földön volt, lefogva egy macskát, harapta a torkát, de az nem akart meghalni, közben egyre több eset neki. Szireisz nem bírta nézni, tudta hogy azt üzente neki, most azonnal menjen innen, vagy ő maga öli meg. Könnyek jelentek  meg ezüst szemeibe, és Sesshoumaruhoz ugrott, letépkedte a szellemeket róla, de azok neki estek. Sesshoumaru gyorsan talpra állt, pedig ereje fogyott. Egymásnak háttal voltak, mindenhonnan macskák vették körbe őket. Szireisz nem számolta hányadiknak esik neki. Közben Sesshoumaru megfordult, és míg hátulról támadták, ő csak a lánynak segített. Amikor látta hogy a lánynak 3szelem neki esik, oda akart ugrani, de neki ugrott vagy 10macska, a földre teperve. Harapdálták ahol érték, fel akart állni de nem tudott. Nézte ahogy a lány szenved, közben nem is érdekelte öt hányan tépik, minden erejét bele adta abba hogy felálljon, de akkor még többen rágyűltek. Közben Szireiszre egy macska ráugrott, a torkára próbálta lelökni de nem tudta. Szerencsétlenül a földre dőlt. Majd egy utolsó vonyítással, Sesshoumarura nézve elmondta neki hogy szereti, és mindig is fogja, akárhova jut. Sesshoumaru megkövülten nézte ahogy a szelem elharapja a torkát, a lány meg hamuvá válik. Leszálltak róla a szellemek, Sesshoumaru fájdalmat nem érezve kezdet előke te  pusztítani, nem hitte el hogy a lány meghalt. Hogy nincs többé. Elvesztette ez eszét, mindenkit megölt akit maga körül talált. Nem tudott különbséget tenni a bánatol. Megölt minden szelemet. Amikor a csatatéren nem volt már senki akit megöljön. Sírva rogyót a hamu mellé. Kezdet ember alakúvá változni. Nyakához nyúlt, csupa vér volt. Egy nyakláncot szedet elő, amin egy gyűrű volt. Átkozott mindent. A Tenssaigát is, tudta hogy hamut nem tudja életre kelteni. Kezébe vette a hamut, könnyei rácsordultak. Egy alak jelent meg előtte, sírt, de boldog volt.

-         Öröké veled! Öröké akárhol szeretni foglak - suttogta sírva a szelemnek. – Égesd semmivé a hamut. És akkor nem csak a szívedbe leszek ha nem életre is kellek, és újra szerethetlek. Akkor ad majd nekem azt. – nézett sírva a gyűrűre. Lassan halványodni kezdet, de már  azselme lött állt.

-         Még ne! – parancsolat. A lány oda hajolt és utoljára megcsókolta, és elhalványodott közben. – Szeretlek! – suttogta maga elé sírva.

Úgy tett mint a lány mondta, a gyűrűt eltette. A hamut semmivé égette. De amikor évek múlva sem talált rá. Szíve megkeményedet, nem tudott tovább várni inkább kiverte a fejéből.

Epilogus…

Gyilkolással, utálattal. Azt hitte ha gonosz lesz, elfelejti. De nem… mindig ott élt benne….

Mindenkit akit szeretett ahhoz kegyetlen lett. El akart felejteni szeretni. Azt hitte az csak fájdalommal jár. Ezért inkább mindenkit meggyűlöltetett magával. Nem gondolt a lányra…legalábbis ezt mondta magának, de minden percben öt kereste. Mindenbe öt akarta látni. Egy valakit szeretett…és fog is szeretni…akiért még sírni is tudott. Könnyeket naponta hullajtott, amikor senki nem látta. Kívül kegyetlen és kőszívű volt. Belül ő is érzet, de nem akarta kifejezni, amikor ez legutóbb megtörtént, akkor fájlommal járt neki, hogy nem bírta volna ki megint…a nagy és sebezhetetlen Sesshoumaru Nagyúr…